Ugrásszerűen megnőtt a pénzügyi csalások száma 2023-ban

Ugrásszerűen megnőtt a pénzügyi csalások száma 2023-ban

A második negyedévben 7 milliárd forint volt a pénzügyi csalások, adathalász támadások, internetes és telefonos visszaélésekből származó kár bankszektorban. Ebből az Ersténél 500 millió forintos veszteség keletkezett – közölte az Erste Bank.

Az Erste a csalások 90 százalékát ki tudja szűrni. 

Harmati László, a bank lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese elmondta: az áldozatok egyaránt megtalálhatóak az átlag ügyfelek között és a prémium- és privátbanki szegmensben is, ahogyan a vállalati számlák is célpontok lettek, így a megelőzés és tudatosítás fontossága is megnőtt, főleg az ünnepi időszak közeledtével.

Az Erste folyamatosan fejleszti monitoring tevékenységét és a pénzintézet a csalások 90 százalékát ki tudja szűrni, de az okozott károk összértéke a próbálkozások számának jelentős emelkedése miatt még így is többszöröse az elmúlt évinek.

A bank adatai szerint a harmadik negyedévben 4,4 milliárd forint értékben akadályoztak meg csalást, ami közel háromszorosa az első negyedévi összegnek.

Leggyakrabban a középkorú budapesti nők válnak visszaélés áldozatává, mivel nagyobb arányban vannak jelen azokon az online értékesítési platformokon, amelyeket az adathalászattal foglalkozó bűnözők is használnak.

A legtöbb pénzt pedig a középkorú budapesti férfiaktól csalják ki - mondta Kósa Anna, a bank compliance vezetője.

Megelőzési szempontból nagyobb odafigyelést igényelnek a digitálisan kevésbé járatos idősebb korosztály tagjai, és a fiatal felnőttek (20-30 évesek) akiknek „pénzügyi immunrendszere” ellenállóbbnak tűnik a csalásokkal, visszaélésekkel szemben.

A bankkártyás visszaélések egyik gyakori módszere az ismert bolthálózatok külső megjelenéséhez megszólalásig hasonlító hamis webshopok létrehozása, amelyek leggyakrabban külföldi kereskedőkhöz köthetők. A csalók sokszor fizetnek is a keresőszolgáltóknak, hogy a találati listán előrébb kerüljenek.

Az adatkezelési tájékoztató hiányosságai, az üzemeltető nevének, elérhetőségeinek (e-mail, telefonszám) hiánya gyanúra adhat okot, de a rosszul megfogalmazott szöveg és az URL cím alapján is fel lehet ezeket az oldalakat ismerni.

Amennyiben lehetséges, érdemes a kevésbé ismert online boltokból utófizetést választani a bankkártyás fizetés helyett, továbbá azt tanácsolják, hogy az ügyfelek minden esetben ellenőrizzék a banki jóváhagyó üzenet tartalmát, a fizetendő összeg nagyságát, a vevő nevét.

A csalások egy másik módszere, amikor a bank nevében keresik meg az ügyfeleket, arra hivatkozva, hogy gyanús tevékenységet észleltek a számláján és egy szoftver telepítésére kérik, ám ezzel megszerezhetik mobilbankos kódját és hozzáférnek számlájához.

Gyakran veszélyérzetet keltve manipulálják az ügyfeleket, pszichológiai nyomást gyakorolnak rájuk, hogy kicsalják adataikat – fogalmazott Kósa Anna a beszélgetés során.

Fotó: pixabay

Kategória: Bank

Cimkék: pénzügyi csalás, adathalász támadás

2023.11.23