A magyarok döntő része kártyával fizet a külföldi nyaraláskor

A magyarok döntő része kártyával fizet a külföldi nyaraláskor

Idén a magyarok 32 százaléka tervez külföldre utazni, közülük 83 százalék jelezte, hogy utazása során bankkártyával vagy okos eszközzel kíván fizetni – ezt a Visa felmérése állapította meg.

A cég Magyarországért felelős területi vezetője, Sármay Bence az utazási és az azokhoz kötődő fizetési szokásokat vizsgáló felmérésüket ismertető sajtótájékoztatón elmondta, hogy a felmérés eredménye alapján a régióban a magyarok állnak az élen a digitális fizetés használatában.

A külföldre utazó magyar turisták fő úticéljai között első helyen áll Horvátország, amit Olaszország, Ausztria és Görögország követ.

A külföldi utat tervező magyarok csaknem 50 százaléka nyilatkozta, hogy utazási terveitől sem az infláció, sem a megélhetési költések emelkedése nem tántorítja el.

A felmérésből az is kiderült, hogy minden második magyar az utazására személyenként 200-600 euró között tervez költeni, ebben az összegben benne van a szállás, az étkezés és a költőpénz is.

A magyar utazók 57 százaléka ugyanazt a fizetési kártyát tervezi használni külföldön, mint belföldön. Magyarországon a válaszadók 66 százaléka a kényelmet, 57 százalékuk a gyorsaságot, 53 százalékuk pedig a biztonságot említette a bankkártyás fizetés előnyei között. A magyarok leginkább éttermekben, élelmiszerboltokban, múzeumokban, ajándékboltokban és a tömegközlekedésen fizetnek kártyával vagy okostelefonnal.

Bartha Lajos, a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi infrastruktúrákért és bankműveletekért felelős ügyvezető igazgatója a külföldre utazók figyelmébe ajánlotta, hogy okos eszközeik mellett vigyék magukkal bankkártyájukat is, utóbbinál pedig fontos, hogy tisztában legyenek annak PIN kódjával. Az esetleges problémák megoldása érdekében pedig az utazóknál legyen kéznél a bankjuk ügyfélszolgálati telefonszáma is. Mindezek mellett arra is felhívta a figyelmet, hogy külföldi utazás előtt érdemes áttekinteni a bankkártyákhoz beállított limiteket is. Ugyanakkor célszerű a külföldi utazásokra valamennyi készpénzt is vinni.

Kelemen Tamás, az MBH Bank Lakossági termékmenedzsment vezetője azt javasolta az érintetteknek, hogy külföldi utazás előtt feltétlenül tájékozódjanak arról, hogy bankkártyájukhoz kapcsolódik-e beépített utasbiztosítás, és ha igen, milyen feltételekkel.

A régió 8 országára (Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Románia, Szlovénia, Horvátország, Bulgária) kiterjedő felmérést a Visa megbízásából a Kantar kutatócég végezte el. Az idén márciusban készült reprezentatív kutatásba minden érintett országban a 18-65 évesek közül 1000 embert vontak be.

Fotó PxHere

Kategória: Bankszámla

Cimkék: bankkártya

2023.06.12