Mikor számít a meglévő gyermek a CSOK Plusznál?

Mikor számít a meglévő gyermek a CSOK Plusznál?

A CSOK Plusz csak újonnan vállalt gyermekek esetén igényelhető, ugyanakkor a már meglévő gyermekek számítanak a felvehető hitelösszeg nagyságánál. Meglévő gyerek viszont nem vehető figyelembe a jóváírásnál, vagyis a CSOK Plusz felvétele után másodikként megszületendő gyermekre lép be elsőként a 10 milliós tőkeleírás lehetősége.

Beszámoltunk róla nemrégiben, hogy a jövőre induló CSOK Plusz esetén a 3 százalékos kamattal felvehető hitel összege:

  • egy gyermek után 15 millió,
  • kettő esetében 30 millió,
  • három gyermek esetében 50 millió forint.

A szükséges önrész mértéke:

  • az első közös otthon megvételekor 10 százalék,
  • másik lakásba költözés vagy bővítés esetében 20 százalék.

A hitel futamideje 10-25 évig terjedhet.

A CSOK Plusz hitelkonstrukció az édesanyák 41 éves koráig igényelhető. Kétéves átmeneti időszakban azonban azok az idősebb nők is kérhetik a támogatott hitelt, akik igazoltan túl vannak várandósságuk 12. hetén.

Az első gyermek születése esetén a családok egyéves hitelmoratóriumot kérhetnek, így egy évvel meghosszabbodik a futamidő. A második és minden további gyermek megszületése esetén a tőkéből 10 millió forintot elengednek.

Hornung Ágnes családügyi államtitkár a csok plusz részleteiről nemrégiben azt mondta a Portfóliónak, hogy a támogatás csak újonnan vállalt gyermekek esetén igényelhető, ugyanakkor a már meglévő gyermekek számítanak a felvehető hitelösszeg nagyságánál. Vagyis, egy kétgyermekes család egy újabb gyermek vállalásával igényelheti az 50 millió forintos CSOK Pluszt.

A 10 milliós hitelelengedésnél a másodikként megszületendő gyereket veszik figyelembe, így ott a meglévőt nem kalkulálják bele. Vagyis a CSOK Plusz felvétele után másodikként megszületendő gyermekre lép be elsőként a 10 milliós tőkeleírás lehetősége. A meglévő gyermekek ebben a tekintetben nem vehetőek figyelembe.

A feltételek teljesítéséhez az első gyermek megszületésének 4, a másodikénak 8, a harmadikénak 10 éven belül kell megtörténnie a Csok Plusz folyósítását követően.

Fotó: pexels

Kategória: CSOK

Cimkék: CSOK, CSOK Plusz

2023.11.07