Diákhitel: ezek a változások júliustól

Diákhitel: ezek a változások júliustól

Az eddigi 4,99 százalékról 7,99 százalékra emelkedik a diákhitel kamata: ez a szabad felhasználású Diákhitel1 esetében igaz. 2022-ben csak a fennálló Diákhitel1-szerződések száma 108 ezret tett ki, jelenleg pedig mintegy 200 ezren veszik igénybe a Diákhitel Központ által kezelt termékeket, amelynek felét teszi ki a szabad felhasználású Diákhitel1-et igénybe vevők köre. Jó hír viszont 2023. július 1-jétől kezdődően az ügyfeleknek, a hitelfelvevő hallgatóknak és a már végzett diákoknak a 14 helyett csak 7,99 százalékos kamatot kell fizetnie.

Továbbra is kamatmentesen juthatnak hozzá a diákok a Képzési Hitelhez és a Diákhitel2-höz. Azt ígérik, ha pedig az egyszámjegyű infláció, valamint ezt követően az egy számjegyű jegybanki irányadó kamat visszatér, akkor a Diákhitel1 kamata is újra 4,99 százalékos szintre vagy akár az alá csökkenhet – közölte a novekedes.hu.

A mostani változtatások kedvezőbb feltételekkel nyithatnak július 1-től diákhitel folyószámlát, ugyanis a „Diákhitel Számlát” biztosító kereskedelmi bankoknak ingyenesen kell biztosítaniuk pl. a havi számlavezetést, az elektronikus szolgáltatások felületének használatát, a havi bankszámlakivonatot és a kapcsolódó bankkártya használatát is.

Három gyerek után az édesanya mentesül a diákhitel fizetése alól, mert azt az állam átvállalja. Vannak azonban más kedvezmények is, mégis számos olyan esetről hallani, hogy az anyák jelentős pénzeket buktak el, mert nem tudtak ezekről a lehetőségekről. A 30. életévét be nem töltött hölgyek esetében már egy gyermek után is elengedik a Diákhitel 100 százalékát, ha a tanulmányok alatt, vagy a diploma megszerzését követő két évben megszületik a gyermek. Aki ebbe nem fér bele, mondjuk a megszabott korhatárból kicsúszott, az is számos kedvezmény közül választhat.

Kérheti például a törlesztési kötelezettség szüneteltetését és a célzott kamattámogatást a várandóssága 12. hetétől 3 évig, illetve a CSED, GYED, GYES ideje alatt, ami azt jelenti, hogy ez idő alatt nem növelik ügyleti kamatok az egyenleget.

Ezzel a kedvezménnyel az ellátásban részesülő anyák és apák is élhetnek, pontosabban az egyikük, aki igénybe veszi az ellátást. Örökbefogadás esetén is igényelhető a törlesztési kötelezettség szüneteltetése és a célzott kamattámogatás a hitelfelvevő nők esetében. Ez ugyanakkor nem automatikus, be kell nyújtani a kedvezmény igénybevételére vonatkozó kérelmet. Be lehet nyújtani a kérelmet utólag is. Ebben az esetben, ha a CSED, GYED, illetve a GYES ellátás kezdő időpontját követő évben érkezik be a kérelem, a kedvezményt csak a benyújtás évének első napjáig lehet visszamenőlegesen biztosítani.

Ezt egyébként normál ügymenetben is jogcímenként külön kell igényelni, azaz külön nyomtatványt kell leadni a CSED és a GYED ellátásra vonatkozóan. Abban az esetben is új adatlap beküldése szükséges, ha valaki a GYED-et követően GYES ellátásra jogosult.

Az elmúlt 22 évben a magyar diákhitelezés rendszere 500 hallgató 250 ezer diplomájának megszerzéséhez járult hozzá. A tendencia évek óta növekvő. 2019-ben a szabad felhasználású Diákhitel1-et több mint 20, a képzési költségekre fordítható Diákhitel2-t pedig csaknem 20 százalékkal többen vették fel, mint egy évvel korábban. Akkor 177 ezer élő szerződése volt a Központnak, abban az évben több mint tízezren éltek a kedvezményes hitelfelvételi lehetőséggel.

2020-ban rekordévet zárt a Diákhitel Központ. Az egy évvel korábbinál több mint háromszor több, 42 ezer szerződést kötött a társaság, és akkor fordult elő először, hogy a harmincmilliárd forintot is meghaladta a folyósított hitelek összege. Ez elsősorban a 2020. május 1-jétől elérhető szabad felhasználású, kamatmentes Diákhitel plusznak volt köszönhető. A lehetőséggel élők 98 százaléka a maximális, félmillió forintos hitelt vette fel a leghosszabb, ötéves törlesztési idő mellett.

A koronavírus-járvány okozta munkaerőpiaci nehézségeknek - a tanulás mellett beszűkült munkavállalási lehetőségeknek - is szerepük volt abban, hogy a korábbi évekhez képest lényegesen magasabb arányban, 80 százalékban igényelték a maximális hitelt az egyetemi, főiskolai hallgatók. A rekordmértékű kihelyezésben az is közrejátszott, hogy 2020 augusztusától a korábbi 70 ezer forintról 150 ezer forintra emelkedett a szabad felhasználású Diákhitel1 havi maximálisan igényelhető nagysága.

Fotó: pexels

Kategória: Gazdaság

Cimkék: diákhitel

2023.07.04