Áruhitelek iskolakezdés előtt – viszik, mint a cukrot

Áruhitelek iskolakezdés előtt – viszik, mint a cukrot

2023 első hat hónapjában a bankok által a lakossági ügyfeleknek folyósított, nem folyószámla jellegű hitelek 2,5 százalékát tették ki az áruhitelek. A második negyedévben összesen 9,1 milliárd forint értékben vettek fel a családok áruhitelt a pénzintézeteknél. Ez 2018 óta abszolút csúcsnak számít. Az már most jól látszik, hogy idén nem a 0% THM, hanem a minél hosszabb futamidő élvez prioritást.

2023 első három hónapjában már annyi áruhiteles vásárlástörtént az eMAG-nál, mint tavaly 8-9 hónap alatt: a legtöbben okostelefont, laptopot és tévét vettek részletre, a mosógép csak egy kicsivel maradt le a top 3-ból.

Többek közt ennek oka, hogy egyre több helyen ajánlanak az ügyfeleknek 0 százalékos THM-es (teljes hiteldíj mutatós) vásárlási lehetőséget.

Igaz, közben az is jól látszik, hogy idén főleg nem a 0% THM, hanem a minél hosszabb futamidő élvez prioritást: januártól március végéig ötből csupán két terméket vásároltak “ingyenhitelre”, ennél jóval népszerűbb a kamatos, de négy, három vagy két évre szóló részletfizetés. Tízből hét ügyfél online, három pedig személyesen az üzletben igényel áruhitelt.

Egy áruhitelt választó tipikus eMAG-vásárló 2023 első negyedévben 250 ezer forintnyi áruhitelt vett fel a vágyott termék megvásárlásához. Az idei év első félévében egy-egy áruhitel szerződés átlagos hitelösszege 244 ezer forint volt, ami szintén ötéves csúcsnak számít.

2023 első hat hónapjában a bankok által a lakossági ügyfeleknek folyósított, nem folyószámla jellegű hitelek 2,5 százalékát tették ki az áruhitelek. A második negyedévben összesen 9,1 milliárd forint értékben vettek fel a családok áruhitelt a pénzintézeteknél. Ez 2018 óta abszolút csúcsnak számít.

Ma már az áruhitelek jegybank által kimutatott kamatszintje sok esetben alacsonyabb az adott hónapban folyósított személyi kölcsönök kamatánál. Az áruhitelek csúcshónapjaiban – nyáron és az év végén, a beiskoláztatás idején szükséges eszközök beszerzésére, illetve a karácsonyi időszakban szokták igénybe venni az ügyfelek – a megszaporodó akcióknak köszönhetően a kamatkülönbség egészen komoly mértékűre nő: idén júniusban átlagosan 17,2 százalékos kamaton lehetett éven túli futamidejű áruhitelt kapni a piacon, miközben a felvett személyi kölcsönök átlagos kamata ennél közel 2,5 százalékponttal magasabb volt és valamivel 20 százalék alatt maradt.

Tavaly a karácsonyi szezon rendkívül erős volt az áruhitelezésben, hiszen 2022 novemberében 4,1, decemberben pedig 4,3 milliárd forint értékű áruhitelt vettek fel az igénylők.

Fotó: pexels

Kategória: Gazdaság

Cimkék: hitel, iskola kezdés, áruhitel

2023.08.18