Aranyáron kínálják a fővárosi új építésű lakásokat

Aranyáron kínálják a fővárosi új építésű lakásokat

Mérséklődött az új építésű budapesti lakások értékesítésének intenzitása a múlt év végére, ennek ellenére sem várható árcsökkenés az idén ebben a szegmensben, ahol már 1 millió és 3 millió forint között mozognak a négyzetméterárak.

Az Eltinga Lakáspiaci Riport egy ingatlanforgalmazó cég közreműködésével készített összefoglaló elemzése szerint 2022 negyedik negyedévében a bizonytalan gazdasági helyzet, a megállíthatatlanul felfelé törő infláció és az emelkedő kamatkörnyezet egyre nehezebb helyzet elé állította az otthonteremtőket. Többen teljesen elengedték a saját lakás vágyálmát, vagy az alacsonyabb elérhető hitelösszeg miatt csökkentették az ingatlanra fordítható összeggel együtt a lakással szemben támasztott igényeket is. 2022 végére egyre többen mondtak le újépítésű otthon vásárlásáról, helyette a használt piacon keresgéltek. 

A Budapesten eladott új építésű lakások száma már alig haladja meg az ezer darabot negyedévente, holott az első negyedévben még 2300 lakás cserélt gazdát.  A piac azonban nem száradt ki, mert a fejlesztők 2600 lakást vittek az év végén a piacra, így a szabad lakások száma mintegy 40 százalékkal nőtt.

2022 negyedik negyedévére alig maradt olyan fővárosi kerület, ahol 1 millió forint alatti négyzetméteráron lehet új építésű ingatlant vásárolni. Az év második felében a legdrágább az I. kerület volt, ahol 2,9 millió forintot is elérte az új építésű lakások négyzetméterára, ezt a II. kerület követte 2,7 milliós négyzetméterárral.

Legolcsóbban, 824 ezer forintos négyzetméteráron a XXIII. kerületben lehetett újépítésű lakást vásárolni a fővárosban. A legnagyobb forgalom a XIII., a IX. és a XI. kerület ingatlanpiacán mutatkozott.

A 2023-as évre nem számítanak árcsökkenésre a szakmai szereplők, sőt a legtöbb fejlesztő az alapanyagárak és a munkaerő-költségek emelkedése miatt várhatóan áremelésre fog kényszerülni.

Fotó: PxHere

Kategória: Ingatlan

Cimkék: újépítésű, új lakás

2023.05.15