Könnyebb kivitelezőt találni, többen belevágnának a felújításba

Könnyebb kivitelezőt találni, többen belevágnának a felújításba

Lakásfelújítási terveink a tavalyi nagy esés után lassan, de élénkülnek - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. júliusi felméréséből. Az építőanyagárak és a kivitelezési díjak emelkedése továbbra is erőteljes, a korábbaiknál mégis valamivel könnyebb kivitelezőt találni.

A GKI negyedévente készít felmérést a lakosság lakásvásárlási, felújítási és korszerűsítési terveinek, szándékainak és kilátásainak feltérképezésére. A júliusi reprezentatív felmérésbe 1000 embert vontak be. Megállapították, hogy a háztartások 6,7 százaléka biztosan, míg 18,5 százaléka valószínűleg nagyobb összeget kíván költeni a következő egy évben lakóingatlanára. Egy negyedévvel korábban ugyanez a két arány 4,9 és 19,6 százalék volt. Ez azt jelzi, hogy a biztosan felújító családok aránya csaknem 2 százalékpontot emelkedett, míg a bizonytalanabbak aránya 1 pontot csökkent az előző megkérdezéshez képest.

Az életkor előrehaladtával párhuzamosan csökken a felújítási szándék: míg a 30 év alattiak körében 9 százalék a biztosan, 20 százalék a valószínűleg felújítást, korszerűsítést tervezők aránya, addig a 60 év felettieknél ez a két arány 3 és 12 százalék. Arra is kitértek, hogy bár az építőanyagárak és a kivitelezési díjak emelkedése továbbra is erőteljes, a korábbaiknál mégis valamivel könnyebb kivitelezőt találni. Felidézték, hogy a lakásukra a következő egy évben nagyobb összeget költeni kívánó háztartások száma 2022 második negyedévében érte el a csúcsot. Ekkor még az Otthonfelújítási program jelentős összegekkel támogatta a gyereket nevelő családok lakásfelújítását és korszerűsítését és elegendő idő is volt a projektek befejezésére. A tavalyi második félévben erősen csökkentek a lakosság lakásfelújítási és korszerűsítési tervei. Mindez a GKI szerint egyebek mellett az Otthonfelújítási program kifutásával és a hitelkamatok emelkedésével magyarázható.

Az Erste EgyOtthon most éppen erre az esetre ajánlja a lakástakarékot, vagyis ha lakásunkat, családi házunkat felújítanánk, korszerűsítenénk (pl. nyílászáró csere, napelem, fűtéskorszerűsítés, fürdőszoba felújítása, festés, klímabeépítés stb.). Ebben a konstrukcióban 4 éves megtakarítás esetén 15%-os, 8 éves megtakarítás esetén 30%-os kamatbónusz jár minden megtakarítási évben befizetett betéti összegre.

A lakástakarék (LTP) egy olyan lakáscélú megtakarítás, ahol az összegyűjtött pénzünkre FIX (akár 30%-os) hozamot kaphatunk, a lakástakarék lejáratakor pedig, FIX összegű, FIX kamatozású hitelt tudunk felvenni (nem kötelező). A betétre kapott hozam, és a lejáratkor felvehető hitelkamat szerződéskötéskor rögzítésre kerül, így a teljes konstrukció minden paraméterében FIX, ezáltal kiszámítható hozamot, hitel lehetőséget biztosít számunkra. Lakástakarék megtakarítási számlát, a kifejezetten erre a célra létrehozott Lakástakarékpénztáraknál tudunk nyitni. A Lakástakarékpénztárak úgynevezett szakosított hitelintézetek, ami azt jelenti, hogy a működésük egy speciális területre korlátozódik. Ez az esetükben a lakáscélú betétek gyűjtése, lakáscélú hitelek nyújtása. A kalkulátor a cikk alatt érhető el.

Kategória: Ingatlan

Cimkék: felújítás, lakásfelújítás

2023.08.03