Lízing: Népszerűek a támogatott finanszírozási programok

Lízing: Népszerűek a támogatott finanszírozási programok

A magyar lízingpiacon a finanszírozott összeg 429,11 milliárd forintot tett ki az első fél évben, ami 2 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában, a szerződések száma ugyanakkor 7 százalékkal csökkent – jelezte a Magyar Lízingszövetség. Népszerűek a támogatott finanszírozási programok, az idei első félévben az államilag támogatott konstrukciók keretében összesen 81,9 milliárd forint kihelyezése valósult meg, ami 5231 szerződést jelentett.

A lízingszövetség legfrissebb, második negyedéves jelentése szerint a hazai ügyfélkört már szinte kizárólag a vállalati szektor dominálja. A kis- és középvállalkozások (kkv) aránya 75 százalék, a nagyvállalatoké 18 százalék, a lakossági ügyfelek részesedésének csökkenése pedig folytatódott, így ez a szegmens már csak 5,4 százalékot képvisel a hazai piacon. A lízingfinanszírozások 38 százalékát a flottafinanszírozáson kívüli autók, 11 százalékát a flotta-járművek képviselték, a fennmaradó 51 százalékon pedig a termelőeszközök és az ingatlanok osztoztak.

A tavalyi kiemelkedő egyedi ügylet után az ingatlanszegmens idén visszatért a korábbi kerékvágásba, 1,2 milliárd forint értékű finanszírozással összesen 51 lízingszerződés született lakóingatlanokra, illetve 1 milliárd forint értékben nem lakóingatlanokra. A közleményben a szövetség kiemelte a lízingügyletek devizanemének eltolódását, 2023-ban az euróalapú finanszírozások már a piac 42 százalékát teszik ki.

Továbbra is népszerűek a támogatott finanszírozási programok, az idei első félévben az államilag támogatott konstrukciók keretében összesen 81,9 milliárd forint kihelyezése valósult meg, ami 5231 szerződést jelentett. Ennek legnagyobb részét, 62,4 milliárd forintot a KAVOSZ Széchenyi Lízing

programok teljesítették, amelynek során 4423 új szerződés jött létre. A támogatások másik meghatározó csoportját alkotják az Eximbank különböző termékei, ezek között is kiemelt szerepet töltött be a nemrég indított Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram. Ennek során 18,5 milliárd forint értékű forrást használtak fel - közölte a Magyar Lízingszövetség.

A forgalomba helyezett új személyautók száma kissé csökkent az első hat hónapban, a finanszírozott összeg ugyanakkor 20,7 százalékos emelkedéssel 120,7 milliárd forintot tett ki. A lízing részesedése az új személygépkocsik esetében folyamatosan emelkedett, az utolsó két hónapban már 27 százalék feletti szinten állt, szemben a 2022 utolsó negyedévében mért 18 százalékos eredménnyel - jelezték. Az új kishaszonjárművekből 14 százalékkal több került forgalomba, ami a lízingkihelyezéseket is látványosan, 44 százalékkal növelte, és összegben elérte a 41,2 milliárd forintot. A kishaszonjárművek esetében a lízing elterjedtsége kissé hullámzó volt az elmúlt időszakban, de átlagban 34 százalék felett teljesített.

Fotó: pexels

Kategória: Ingatlan

Cimkék: ingatlan piac, lízing, lízingpiacon

2023.08.22