A magyar építőipar nagyon várta már ezt a támogatási formát

A magyar építőipar nagyon várta már ezt a támogatási formát

Az építőiparban érdekelt cégek egyöntetűen lelkesedéssel fogadták az új otthonfelújítási programot. A szakszövetség szerint különösen a kis- és középvállalkozások számára lesz kedvező hatással az intézkedés.

A támogatás egyebek között ablakcserére is felhasználható. 

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) azt közölte, hogy a 108 milliárd forintos keretösszegű támogatási program idén mintegy 30 000 lakás igényes, energiamegtakarítást szolgáló felújítására ad lehetőséget, és mintegy 200 milliárd forint nagyságrendű építési feladatot generál, elsősorban a mikro- és kisvállalkozások számára. Hangsúlyozták, hogy a felújításokhoz szükséges magyarországi gyártású építési termékek és tervezői-kivitelezői kapacitás rendelkezésre áll.

A támogatási program gyors elindulása lehetőséget teremt arra, hogy már a 2024-es őszi fűtési szezonra elkészüljenek a jelentős energiamegtakarítást eredményező lakásfelújítások – jelentette ki Koji László, az ÉVOSZ elnöke.

Juhász Attila, az Újház Zrt, és az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnöke rámutatott, a magyar építőipar nagyon várta már ezt a támogatási formát, mert ez teszi teljessé a csok plusz és a napelemprogram kínálatát. Az építőiparban tevékenykedő legtöbb kis- és középvállalkozást pozitívan érintheti a lehetőség, amelyet várhatóan sokan fognak igénybe venni, hiszen a lakosság körében sok az elhalasztott építkezés és felújítás.

A Mapei Kft. az új támogatást azért is nevezte előremutatónak, mert az, ahogy írták hosszú távú gazdasági előnyöket kínál a rezsiköltségek jelentős csökkentésével. Az energiamegtakarítás mint támogatási feltétel arra ösztönzi ugyanis a lakosságot és a szakembereket, hogy minél hatékonyabb megoldásokat válasszanak. További pozitívum, hogy a támogatás mértékének a lakóhely és jövedelem szerinti differenciálása lehetővé teszi, hogy az alacsonyabb jövedelmű családok is hozzáférjenek a programhoz.

Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője kifejtette, a támogatással generált kereslet serkenti az ágazat növekedését, és ez lehet az a lökés, ami még hiányzott az építőiparnak a bővüléshez.

A Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ) műszaki-beruházási szempontból kedvezőnek tekinti, hogy számos javaslatuk beépült a tervezetbe, például a komplex korszerűsítésre törekvés, a támogatásintenzitások aránya, illetve az, hogy legyen elvárt energiafogyasztás-csökkenés a beruházást követően. A tavalyi, az összes hazai építőanyag gyártót érintő jelentős forgalomcsökkenés után nagy szükség van az energetikai felújítási programra, amely számos építési terméket igényel.

Fotó: Pexels

Kategória: Ingatlan

Cimkék: otthonfelújítás, építőipar

2024.04.09