Albérletárak, amelyhez kifizetéséhez jól jöhet a segítség

Albérletárak, amelyhez kifizetéséhez jól jöhet a segítség

Március közepétől fél éven keresztül lakhatási támogatást igényelhetnek a munkába álló regisztrált álláskeresők egy új program keretében, áprilistól pedig ifjúsági garancia plusz program indul a munkahelyet találó 30 év alatti fiataloknak. Az ingatlan.com megvizsgálta, hogy mennyiért bérelhetőek az egyszobás lakóingatlanok, valamint a legalább két szobával rendelkező lakások.

A március 18-tól igényelhető lakhatási támogatás összege a minimálbér 70 százaléka, azaz havonta 186 ezer 760 forint lehet és fél éves időszakra igényelhetik azok a regisztrált álláskeresők, akiknek az új munkahelye a lakhelyüktől legalább 60 kilométerre található. A 15-29 éves fiatalok számára elérhető Ifjúsági Garancia Plusz program áprilisban indul, aminek keretében az albérlet-támogatás összege 180 ezer forint lehet. Az szakértők szerint ezért az összegért viszonylag széles kínálatból válogathatnak azok, akik új munkát találtak, de viszonylag távol laknak onnan. A munkavállalókat célzó állami albérlet-támogatásokon kívül a munkáltatók adómentesen is biztosíthatják a dolgozóik lakhatását. Ehhez az is elegendő, hogy a munkaadó olyan legalább kétszobás lakást béreljen, ahova egyszerre több munkavállaló költözik be.

Egyszobás albérletek: 75-től 180 ezer forintig

Márciusban az egyszobás kiadó lakások a fővárosban átlagos lakbére pontosan 180 ezer forint volt A vármegyeszékhelyek közül Debrecenben a kínálják a legmagasabb áron az egyszobás lakásokat, ahol az átlagos lakbér 180 ezer forintot tett ki. Utána Győr és Székesfehérvár következik 180 ezer és 177 ezer forintos összeggel. A többi vármegyeszékhely albérletpiacán 75 ezertől 160 ezer forint között alakulnak az árak, előbbi Békéscsabára, utóbbi Tatabányára jellemző. Egyszobás kiadó lakásokból Debrecen mellett Szegeden és Miskolcon a legnagyobb a kínálat, ahol 110 ezer és 95 ezer forintos havi díjért lehet azokat kibérelni.

Ennyibe kerülnek a nagyobbak

A több ember számára megoldást jelentő legalább két szobával rendelkező lakások átlagos lakbére a budapesti piacon 268 ezer forint. Az V. kerület a legdrágább, ahol 380 ezer forint a lakbér, a legolcsóbb pedig 177 ezer forintjával a XXI. kerület. Ahogy az egyszobás kiadó lakások, úgy a legalább kétszobások is Győrben, Debrecenben és Székesfehérváron a legdrágábbak a vármegyeszékhelyek piacán, 180-230 ezer forint az átlagdíj. A legszélesebb választékot Miskolc és Szeged nyújtja, ahol 107 ezer, illetve 154 ezer forintos összeggel számolhatunk.

Kategória: Ingatlan

Cimkék: albérlet, albérletpiac

2024.04.10