Tovább emelkedtek a lakásbérleti díjak

Tovább emelkedtek a lakásbérleti díjak

Márciusban az előző hónaphoz képest országosan 0,8 százalékkal, Budapesten 1,8 százalékkal voltak magasabbak a lakbérek.

Budapesten az V. kerület már 380 ezer forintba kerülnek az albérletek. 

A Központi Statisztikai Hivataloldalán közölt, a KSH lakbérindexe szerint adatok szerint a márciusi lakbérek éves összevetésben országosan 11,7, Budapesten 12,4 százalékkal, a 2015. évi bázisidőszakinál 101, illetve 94 százalékkal emelkedtek.

Az év első három hónapjában a megfigyelt hirdetések 90 százaléka többlakásos épületben lévő lakásra vonatkozott, a fennmaradó mintegy 10 százalékban családi házat hirdettek meg. Idén január-márciusban a fővárosban és országosan is a figyelembe vett hirdetések 44 százaléka származott magánszemélytől.

A felmérés szerint a fővárosban már 270 ezer forint a kiadó lakások átlagos bérleti díja. A 40 négyzetméternél kisebb garzonlakások ennél jóval olcsóbban érhetők el, ezek bérleti díja átlagosan 185 ezer forint.

Ha a fizetések növekedési üteme nem lassul, akkor jövőre elérheti a 300 ezer forintot az átlagos bérleti díjszint Budapesten. Az emelkedő albérletárakat részben kompenzálhatja például a kormány által tavasszal indított Ifjúsági garancia plusz program, ami olyan szociális alapon nyújtott albérlettámogatás, amivel a fiatalok és az álláskeresők munkaerőpiaci elhelyezkedését segítik - ismertette a közleményben Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Az áprilisi kínálat alapján továbbra is jelentősek a különbségek. Az V. kerület a legdrágább, ahol 380 ezer forintba kerülnek az albérletek. A legnagyobb kínálatú városrészek közül a XI. és XIII. kerületben a fővárosi átlagnak megfelelő, 270 ezer forintos szinten van az átlagos lakbér. A legolcsóbbak pedig a XVIII. és XXI. kerület lakásai, ahol 200 ezer forint alatt marad ez az összeg.

A vármegyeszékhelyeket tekintve Debrecenben kell a legtöbbet fizetnie a bérlőknek: az átlagos lakbér április közepén 220 ezer forint volt. Ezt Győr, Székesfehérvár és Veszprém követi 176-180 ezer forinttal. A másik végletet képviseli Miskolc, Salgótarján és Békéscsaba 90-100 ezer forintos bérleti díjjal.



Borító fotó: PxHere

Kategória: Ingatlan

Cimkék: albérlet, albérletpiac

2024.04.24