A vállalkozók támogatott felújítási hitelre várnak

A vállalkozók támogatott felújítási hitelre várnak

A lakóingatlanok energiamegtakarítását célzó felújításához kamattámogatott hitelt, illetve vissza nem térítendő támogatást javasol az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).

Az ÉVOSZ maximum 5 millió forint nagyságrendű hitel mértékéig javasolja a kamattámogatást, évi 5 százalékos kamatláb alkalmazásával. Emellett szerintük lehetőséget kellene adni 3 millió forint vissza nem térítendő támogatás igénybevételére. Gépészeti felújításnál pedig további 1 millió forint vissza nem térítendő támogatást tartanak szükségesnek.

A szakszövetség szerint ezekre az intézkedésekre azért van szükség, mert a 4,6 milliós magyarországi lakásállomány mintegy 80 százaléka már nem felel meg az energetikai elvárásoknak.

Továbbá az ÉVOSZ azért szorgalmazza a lakóingatlanok energiamegtakarítását célzó felújításokat, mert számításai szerint azokból mind a lakást felújítónak, mind az építőipari vállalkozásoknak, mind pedig az államnak, az állami költségvetésnek pozitív eredménye származik.

Ennek alátámasztására az ÉVOSZ számításokat végzett, amelyek alapján dolgozta ki a kamattámogatott hitelre, illetve a vissza nem térítendő támogatásra vonatkozó javaslatait.

Ha most támogatás nélkül akarja megoldani a felújítást piaci hitelből, a Bankradar kalkulátora segít kiválasztani a legjobbat. Íme egy példa!

Ha 5 millió forintot akar felvenni és viszonylag gyorsan, 5 év alatt vissza is akarja fizetni, akkor a számok így néznek ki a legjobb ajánlatban:

  • havi törlesztőrészlet 115 373 forint,
  • a kamat 13.49 %,
  • a THM 14.50 %,
  • a teljes visszafizetendő összeg 6 922 380 forint.

Kategória: Lakásfelújítás

Cimkék: felújítás, lakásfelújítás

2023.08.04